Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint hatékonyabb úgy az oktatás, hogy csak abban az esetben állnak át digitális oktatásra, ha felüti a fejét a járvány az adott iskolában.
„Tíz és húsz között van azon iskolák száma, ahol részlegesen – egy-egy osztályt érintve – digitális oktatásra kellett átállni a koronavírus-járvány miatt” – mondta a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Horváth Péter közölte: mindent összevetve hatékonyabb úgy az oktatás, hogy csak abban az esetben állnak át digitális oktatásra, ha felüti a fejét a járvány az adott iskolában. „A mostani helyzet mindenkitől nagyobb fegyelmet kíván” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy sem a gyerekeknek, sem a tanároknak nem könnyű most. „A kormányzati ajánlásokat, amelyek például arra vonatkoznak, hogy az iskolák halasszák el ünnepségeiket, minden intézménynek saját magára kell értelmeznie, a szalagavató elhalasztásával kapcsolatban ugyanakkor nagy egyetértés látszik” – tette hozzá.
(MTI)